Halk hangfoszlányokat hallottam, amik mintha az erdő közepéből jöttek volna. Lassan lehunytam a szemem, és gondolatban felpásztáztam a terepet. Valóban a rengetegből jön a zaj. Ugyanis egy öreg tölgyfa alatt Austin piknikezett Urchinnal.
Kipattant a szemem, és elkezdtem futni a "tett" színhelyére. Egy jól megtermett bokor mögül figyeltem őket.
-Milyen a tanítványod, Austin? Rosette gyorsan tanul, nemde? -kérdezte a manó egy muffint habzsolva, zöld kesztyűs kezével élénken hadonászva.
-Igen, elég gyorsan. -mosolygott Austin az eléje táruló látványon.
Itt most kevés csend következett, melynek során tanárom illedelmesen megvárta, amíg Urchin lenyeli a csokis muffint.
-Mit gondolsz, még idejében befejezitek? -kérdezte, morzsát porolgatva magáról.
-Ha így haladunk, biztos. De tudod, hogy ezt nemigen lehet kiszámolni. Te csak megérzed a bajt, nem mondod meg, hogy mi az, mikor lesz... -Austin forrásvizet nyújtott át a manónak.
-Egy valamire tudok csak tippelni: Ursula gyilkosának is szerepe lesz benne. -fogadta el hálásan a kancsót.
Ekkor (valószínűleg, mert igen kényelmetlen egy bokor mögött guggolni) megreccsent alattam egy ág. Austin szeme egyből a bokorra pattant, de mivel nem láthatott a sűrű leveleknek köszönhetően, idegesen lehunyta a szemét. Ki lehetett találni, hogy észrevett, ugyanis behunyt szeme alatt ajkai széles mosolyra húzódtak. Lassan és megfontoltan kinyitotta a szemét, majd Urchinhoz fordult.
-Látogatónk van.
-Igazán, és ki az? -a manó Austin komolytalan tekintetét megértve belement a játékba.
-Rosette.
***
Missy jólesően szendergett. Ahogy kinéztem az ablakon, első látásra megállapítottam, hogy hajnali 2-3 körül lehet. Gyorsan kikászálódtam az ágyból és becsuktam a szemem, hogy ellenőrizzem, apáék a szobájukban tartózkodnak-e. Nagy megkönnyebülésemre békésen aludtak.
Mivelhogy igen melegen és idegesen ébredtem, gondoltam, lehűtöm magam, és iszom egy pohár vizet. Halkan lelopództam a konyhába és engedtem pár harmatcseppet a kútból hozott vízbe, amit aztán gyorsan felhajtottam. Csendesen visszatipegtem a szobámba és magamra csuktam az ajtót.
Észrevettem, hogy a szél kinyitotta az ablakot, így odamentem, hogy becsukjam.
-ÁÁÁÁÁÁÁ! -akartam volna sikítani, ha az erős kéz, ami a számra fonódott, elengedte volna ajkaimat. De mivel ez lehetetlen volt, csak kalimpáltam fogva tartóm kezében.
Ám ekkor ő szembefordult velem, és megláttam Austin nevető szemeit. Mutatóujjával csendre intett engem, majd mikor meggyőződött, hogy nem fogok visítani, szépen, lassan elhúzta tenyerét az arcomról.
-Hogyan jöttél be? -dühös voltam rá, nagyon dühös. Mégis mit képzel?
-Az ablakon. -vigyorgott szemtelenül. -Látom megtanultál utazni az álmokban.
-Én azt hittem, te vagy Urchin hívtatok oda... -mondtam dideregve az ablak felé indulva, de az idomárfiú gyorsabb volt nálam és halkan becsukta azt. Bólintottam köszönetképpen, majd leültem az ágyamra. Megpaskoltam magam mellett a helyet Austin számára, de ő megrázta a fejét.
-Nem, te voltál az. Önszántadból, vagy a nélkül, bejutottál a tisztásra.
-Ez most jót, vagy rosszat jelent? -kérdeztem, számba véve minden eshetőséget.
-Hát persze, hogy jót. Több képességet örököltél anyukádtól, mint azt hittük.
-Az anyukám itt alszik a mellettem lévő szobában. Gondolom Ursuláról beszélsz.-pattantam fel hirtelen- Van még valami, amiről tudnom kellene?
-Ursula nem csak a növényeket, állatokat és embereket tudta irányítani. Álomjáró is volt. Beléphetett mások álmaiba. Valamint még tudott valamit, ami igen ritka képesség manapság. Értett az állatok nyelvén.
Kerek szemmel néztem Austin komoly és tiszteletteljes arcára. Ő, mikor meglátta, hogy figyelem, kedvesen rám nézett, kérdezve, hogy folytathatja-e. Válaszul lehunytam a szemem, majd újra felpillantottam rá.
-Ezért ölték meg. Úgy szerezhető meg egy varázslény ereje, hogy ősi jeleket rajzolva a hasára, idegen szavakat mormolunk. Ennek következtében az áldozat kimúl, még normális emberként sem élheti le az életét.- nézte szomorúan az arcvonásaimat.
Mivel nem tudtam semmilyen érzelmet erőltetni az arcomra, közelebb jött és megpuszilta a bal arccsontomat. Majd eggyel lejjebb ereszkedtek ajkai és az orromra lehelt egy apró csókot. Rámnézett, hogy zavar-e, de nekem hunyva volt a szemem a jóleső érintésektől az arcomon. Ezt pozitívumnak vette és gyenge puszit adott a számra. Az ajkaim kinyíltak, orrommal beszívtam édes illatát. Austin a fülemhez hajolt, így elértem csupasz nyakát.
-Szeretlek. -sóhajtotta megpuszilva a fülem mögötti érzékeny részt, majd újra a számmal kezdett foglalkozni. Egyenként megcsókolta mindkét szegletét, majd várakozóan nézett rám.
A szívem veszettül kalapált, remegtem egész testemben. Kinyitottam a szemem és belenéztem mélybarna övéibe. A szánk majdnem összeért, de Austin nem közeledett felém. Rám várt.
-Fogalmam sincs, miért és hogyan, de én is szeretlek. -nyögtem ki idétlenül vékony hangon.
Austin szemében ekkor, ha csak egy pillanatra is, védelmező ösztönt és éhséget vettem észre. És ekkor megcsókolt. Szeretetteljesen, vigyázón, óvatosan. Felemelt és megpörgetett közben, majd letett és simogatott. Mindenhol, ahol el lehet képzelni. A hajamat, a nyakamat, a kezemet, az ujjaimat. Még a pizsamapólóm alá is benyúlt. Majd, mintha valami átkattant volna benne, egyszerre leállt. Kedvesen megcsókolta a hajamat és elhúzódott.
-Gondolom, most már el tudsz aludni. -mosolygott, majd puszit adva a homlokomra az ágyba fektetett és nyakig betakart. Már lépett volna ki az ablakon, amikor hirtelen utánakiáltottam:
-Nem, nélküled nem. Kérlek aludj velem!
Erre megfordult, felvonta az egyik szemöldökét, majd visszamászott a szobámba és betakarózott mellém az ágyba. Én hozzásimultam és átöleltem. Ő pedig csendes és annál még varázslatosabb dalt énekelt, melynek még a vége előtt elaludtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése