Főoldal Prológus Részek Kritikák Díjak Játék Blogjaim

2014. június 19., csütörtök

6. rész - a vérszerinti apám

Anya elköszönésére keltem. Későn ébredtem fel, de ez csak segített tervem megvalósításában. Anyu elment új munka után nézni, ami elég nehéz feladatnak bizonyul.
Gyorsan felültem és elkezdtem készülődni. Elvileg egy királyhoz tartok.. Mivel más ruhám nem volt, ismét a zöld egyberuhámat ráncigáltam magamra. Missynek gyorsan kitöltöttem a reggelijét és sietve elbúcsúztam tőle.
Kint friss levegő fogadott enyhe széllel és erős napsütéssel. Kábultan szívtam be a növények illatát. Legszívesebben most a kamillás rét közepébe huppantam volna. De nem! Nekem most kötelességem van! -lódultam egy nagyot, követve a szellő irányát.
A vár előtt most két mogorva őr fogadott, lándzsáikkal picurka helyet sem hagyva a bemenetelhez. Kedvesen rájuk mosolyogtam.
-Jó reggelt kívánok! A királyhoz jöttem.
Az őrök összenéztek, majd az egyik bólintott.
-Parancsoljon!
Ezzel utat engedtek számomra. Ráérősen sétáltam a belső udvarba, ahol összebotlottam Robert-tel, az inassal.
-Szép napot kisasszony! Miben tudok a rendelkezésébe állni? -mosolygott rám kedvesen.
-Üdv, Robert, ha szabad így szólítanom. Csak  a királlyal szeretnék beszélni. Odavezetne?
-Természetesen. -intett, hogy kövessem.
Díszes termeken át vezetett az út. Amerre csak néztem, mindenhol őrzőket pillantottam meg. Nem értem, mi értelme az ekkora óvatosságnak.. Elvégre Lavenben még soha nem emeltek el semmit.
Végre megérkeztünk uticélunkhoz, a  trónteremhez. Az uralkodó rosszallóan figyelte Robertet, ám amikor meglátott engem, tekintete egy kicsit enyhült.
-Királyom, Rosette Pole beszélni óhajt önnel. -szólt az inas, majd maga mögött becsukva az ajtót, kihátrált.
-Milyen ügyben keresett fel Pole kisasszony? -kíváncsiskodott.
-Elnézést, hogy ilyen váratlanul állítottam be őfelségéhez, de fontos mondanivalóm van. Kérem küldje ki az őröket, mert ezt négyszemközt szeretném közölni önnel.
A király kelletlenül intett egyet, mire 20 őr vonult ki a teremből. Cipőjük egyenletesen halkuló csattogását még percekig hallani lehetett.
-Megfelel? -az uralkodó szeme gúnyosan csillogott.
-Igen, köszönöm. Megkérhetem, hogy amit most el fogok mondani, az kettőnk között marad?
Fejével biccentett.
-Tegnap apám izzadtan tért haza, amikor megkérdeztem, hogy miért izzadt ennyit, azt mondta, hogy maga ma rendesen megdolgoztatta a földműveseket, ami nem szokása. A másik ritka eset pedig, hogy anyámat azért rúgta ki, mert egy szem port hagyott a lánya ruháján, ami (anya szerint) ismételten nem szokása. Megtudhatnám ezek okát?
Ilyet még nem láttam. A király szeme szikrákat szórt.
-Hadd kérdezzek valamit. Maga a fájdalmas igazságot, vagy a könnyű hazugságot szeretné hallani?
-Kibírok mindent.
-Ön. Ön miatt van mindez. Ön miatt vagyok ingerült, és bánok a szolgálóimmal igazságtalanul. Rajtuk vezetem le dühöm.
Bármilyen választ vártam, csak ezt nem. 
-De hát mit vétettem?
-Tegezzük egymást, kérlek. Tudod, nekem a feleségem meghalt. Csak a közös lányunk maradt emlékül. De őt is elvették tőlem és más szülők gondjaira bízták.
-Hiszen itt van a lányod, Lavander! -furcsálltam a tegezést.
-Nem. Őt örökbe kellett fogadnom. Ugyanis mindenki tudta, hogy nekem született egy lányom. Mindenki. De hogyha az igazit mások nevelték föl, akkor nem marad más. Így örökbe kellett fogadnom egy számomra idegen gyermeket, hogy senki ne fogjon gyanút. Ő nem más mint Lavander.
-Ezzel mire céloz?
-Azt hiszem, te vagy a vér szerinti lányom. A feleségem Ursula volt, sokáig azt hittük belehalt a szülésbe, de nem. Valaki a születésed után mérget itatott vele. Ezért döntöttünk úgy, hogy téged másik szülőkhöz viszünk, hogy biztonságban légy. Biztos mesélt neked Urchin a királynőről...
-Ezek szerint te vagy Wayne király? -ajkaim remegtek, a szemem egyre nedvesedett.
-Igen. -apám szája szomorú mosolyra húzódott.
Szó nélkül közelítettem a trónhoz. Arcomról már csurogtak le a könnyek, mint fűszálról a harmat, de nem érdekelt. Mikor már félúton voltam, Wayne felállt. Még nem tudtam alaposabban szemügyre venni. Magas, széles vállú, idősnek kinéző férfi állt előttem tétlenül. Karjaim szélesre tárultak,  kedvesen átöleltem az apukámat, ki először meglepődött, -nem volt hozzászokva az ilyesmihez- aztán átölelt. Mikor kiszabadultam az ölelésből, észrevettem, hogy az ő szeme is könnyes lett.
-Te is tudsz idomítani? -kíváncsian, szemem törölgetve néztem rá.
-Naná! -nevetett és mikor látta, hogy értetlenül figyelem, elkomolyodott.- Én nem a ti világotokból származom. Tudod Lavennek egy kis részén élnek a varázstudó lények, távol a palotától. Ursula is onnan származott, az erdő szélén ismerkedtünk meg. Tőle örökölted tudásod.
Ebben a pillanatban hangos kopácsolást hallottunk az ajtó mögött. Valaki (magassarkúban) közeleg. A király sebtében visszaült a trónjára és nekem is szólt, hogy menjek vissza a megfelelő távolságra. Lavander csörtetett be a terembe. Haja begöndörítve, összefogva, ruhája buggyos, rózsaszín.
-Apám! Az új mosónő... Te meg mit keresel itt? -mikor észrevett, pöfékelve kiáltott rám.
-Már épp indulni készültem. -tényleg mennem kellett. Ma még nem gyakoroltam.
Elköszöntem a vérszerinti apámtól és gúnyos mosollyal a számon pukedliztem a hercegkisasszony előtt. Kifelé menet még megfigyelhettem méregtől vöröslő fejét.
Boldogan intettem az őröknek, nem kis csodálkozásukra, ugyanis a palotából két hete még egy ember se jött ki mosolyogva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése