3. rész - az álom

Reggel madárcsicsergésre ébredtem. Kinéztem az ablakon, dél volt. Te jó ég! Anyáék biztos azt hitték, hogy már korán reggel elmentem. Most mit csináljak? Missy odarepült a vállamra. Kétségbeesetten néztem rá, hátha tud valamit segíteni, mire ő értetlenül leszállt az ágyamra.
-Mit tegyek, Missy?
Halk csiripelés volt a válasz. Ha most még be is futnék, akkor meg leszidnának a késésemért és máris annyi a szobalánynak...
-Valamit majd csak kitalálok.-mormoltam magamban, miközben felvettem a ruhám. Itthon maradok és kitakarítom a lakást. Mire anyáék hazaérnek, kész csillivilli palota válik majd belőle. Akkor majd nem haragszanak rám annyira.
Boldogan szaladtam le a konyhába elkészíteni a reggelimet. Mmmm... Finom eper. Gyorsan csináltam a tegnap megmaradt tejből egy kis tejszínt, amivel kidíszítettem az epertálat. Missy szemrehányóan nézett rám.
-Jól van na!-mosolyogtam és elővettem az ő ételét is.- Parancsolj!-meghajoltam egy színpadias mozdulattal és letettem elé a tányért. Jégmadaram elégedetten csivitelt és hozzáfogott az evéshez.
Miután mind ketten megreggeliztünk, kitakarítottam a konyhát, a fürdőszobát, a nappalit és a hálószobákat.
Hamar végeztem mindegyikkel, így hát kimentem a tó mellé sütkérezni. Missy örömmel repkedett a tó körül, a birtokunkon. Egyszer csak azt veszem észre, hogy akaratlanul lecsukódik a szemem. Jaj, ne! Nem szabad, hogy anyáék, mikor hazajönnek, így lássanak meg! Nem szabad elaludnom. -ezt mondogattam magamban, de nem hatott. Elaludtam.

***

Egy gyönyörű erdőben voltam. Balról apró vízesés, jobbról fák zárták körül a tisztást, aminek a közepén álltam. Egyből megindultam a vízesés felé. Mikor egyre jobban közeledtem hozzá, tisztábban hallottam egy hangot. Valaki fütyörészik. Benéztem a vízesés mögé, ahol egy manóféleség rendezgette a dolgait.

-Ki maga?-kíváncsiságom erősebb volt félelmemnél.

A manó rám nézett és eltátotta a száját. Legnagyobb meglepetésemre meghajolt előttem.

-Hát elérkezett a pillanat, amikor taníthatom Laven legnagyobb uralkodóját, Ursula lányát. Had mutatkozzam be. Urchin vagyok, Ursula hercegnő hűséges szolgája.

Most rajtam volt a sor, hogy eltátsam a számat.

-Elnézést, de biztos összekever valakivel.

-Nem! Sosem kevernék össze egy idomárt, vajmi közönséges emberrel. No meg nagyon hasonlítasz úrnőmre. Neki is ilyen szép fekete haja volt, a szemedet meg látom, apádtól örökölted.- Urchin szomorúan méregetett.

-Mit mondott?-döbbentem le.

-Hát nem érted? Te vagy Laven örököse! Nem mondta neked a király?

Elkerekedett a szemem. 

-Szóval maga azt állítja, hogy egy idomár vagyok, a vér szerinti anyámat Ursulának hívják, aki nem mellesleg egy királynő és hogy én vagyok Laven örököse. Nos had mondjam el, hogy minden, amit mondott, az ellenkezője. Nem vagyok idomár, a vér szerinti anyám nem hercegnő és nem vagyok Laven örököse, de még csak gazdag se vagyok.

-Egy kérdésem lenne. Honnan tudod, hogy nem vagy idomár?

Na erre már nem tudtam mit válaszolni.

-Próbáltad már?- a manó nem tágított. Tömzsi kezével egy inda felé mutatott. -Próbáld megnöveszteni!

Nem eshet belőle bajom... Nem baj, ha megpróbálom, legalább bebizonyítom Urchinnak, hogy minden, amit mondott hazugság. 
-De mégis hogyan fogjak hozzá? 
-Hallgass az ösztöneidre!-a manó nem mondott többet, feszülten figyelt.
Lehunytam a szemem. Nem gondoltam semmire. Aztán valaminek a hatására kinyitottam szemeimet és az indára összpontosítottam. Kezeimmel apró mozdulatokat tettem. Ezt egyre növekvő mozdulatok követték. Éreztem az indát. Aztán egyszer csak megfordultam és kezeimet magam mellé zártam. Odanéztem, ahol az inda volt. Helyette egy magas, burjánzó fa ágát suhogtatta a csendes szellő.
-Már hiszel nekem?-Urchin hangja már alig ért el hozzám...

***

Hirtelen felriadtam. Anya kíváncsi arcát láttam meg először. 

-Szia Rose! Milyen volt a munkanapod?